Ma nem tudtunk ellenállni a kísértésnek és csak egy "ételt" mutatunk be, de két szmszögből, tehát egy "one-in-two" értékelés jön.

Az alany:

Farsangi fánk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az időzítés tökéletes. Mivel mindig pénteken adják el főételként azt, ami valójában desszert, ezért jövő héten már nem tudták volna eladni a farsangi fánkot, most még éppen belefért. Kivételesen az étel neve ponosan az, mint valójában! (Hurááááááá!!!:-D) Ha úgy kezded el enni ezt a fánkot, ahogyan egy átlagos ember tenné, akkor rosszul csinálnád. Én szerencsére csak egy falatig jutottam íly módon, majd felfedeztem, hogy az étkészletben van kés is, ezt kihasználva pedig eloszlattam a fánkon a lekvárt. Ez természetesen barack volt (nem kampány okokbók remélhetőleg :-)). Lekvár nélkül kicsit nehezen csúszott, de ezen kiegészítő egyből sikamlósabbá tette, de mondjuk így sem ér fel a házi fánk lekvárba tumkolt változatához. Önmagában a fánk jó volt. Természetesen volt leves is. csirkebecsinált leves, csirkemájjal. Tegnap is máj, ma is tele vagyok D-vitaminnal. Egyébként máskor szárny szokott benne lenni.

by Napimoslék

A magam részéről én becsináltam a becsinált levestől, tekintettel arra, hogy a májjal a világból ki lehet üldözni. Ha más hús lett volna benne, akkor lement volna, mert az íze nagyjából rendbe volt.

A fánk esetében én nem úgy ettem, mint tanult kollégám, így alaposan becumiztam. Merthogy a fánk tésztájának az íze alapján ez az étel kecés tojás, sok cukor, talán valamennyi rum, némi liszt, és persze egy nagy adag élesztő. Az íze olyan tömény volt, hogy minden falat után egy pohár vizet kellett innom. Ezalól a lekváros rész kivétel volt. Az összetevők miatt a tészta olyan volt, hogyha nekidobom a falnak, akkor szerintem visszapattan. A töménysége miatt ez egy érdekes, étvágyűző öszhatást kelt.De az íze a jobb lekvárelosztással valóban feljavítható volt. Ennek ellenére, ha fánkot gyártunk, a rumot kerüljük, és ne zsírba(!!) süssük.

by Üzbégparaszt

 

 

 

 

Szerző: napimoslék  2010.02.12. 14:11 Szólj hozzá!

Címkék: farsangi fánk becsinált leves

A bejegyzés trackback címe:

https://napimoslek.blog.hu/api/trackback/id/tr961752124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása