Ma ismét két fajta étel mutatunk be, bár ahhoz képest, hogy a csütörtök általában a hét fénypontja, ez a két étel nem tartozik a többség kedvencei közé. De lehet, hogy így is ez lesz a csúcspont, holnap kiderül. A mai díszpintyek:

Rántott kacsamáj

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint a képen is láthatjátok, a köret burgonyasaláta. A hús belül, a bunda alatt elég jó volt, bár egy kicsit kesernyésebb, mint kellene. A külső része viszont maga a megtestesült rémálom. Túl kemény és még egy kicsit meg is van égve. Borzasztó. Sajnos a máj mindezek mellett még hideg is volt, amiért megintcsak nem jár dícséret. A krumplisaláta azonban emelte a színvonalat, hiszen a majonéz és a hagyma feledtetni tudták a túl rossz bundát.  Nem mondhatni, hogy egy normális héten a hét fénypontja, de most sem.

 

A másik delikvens:

Göngyölt pulykamell

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Naszóval..

Van itt egy akkora pulykavacak, mint a középső ujjam. Ezen kívül papírvékony, ami maga után vonja azt is, hogy ahol jobban a tűz fölé volt fordulva, ott keményre égett. Az ízével nem volt baj, ahogy a töltelék is rendben volt. Viszont a tápértéke kevesebb volt egy zsírmentes joghurténál, pont a kevés hús miatt.

by Üzbégparaszt

 

 

Szerző: Üzbégparaszt  2010.02.11. 13:11 Szólj hozzá!

Címkék: rántott kacsamáj göngyölt pulyka

A bejegyzés trackback címe:

https://napimoslek.blog.hu/api/trackback/id/tr801749172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása