Ma ismét kettő darab étel bemutatására adtuk, a fejünket. A leves ezúttal is kimaradt, mert megint karfiol leves volt. De a lényeg:

Disznótoros:

Szóval. Először is, nekem a disznótoros alapesetben nem lecsókolbászt (igen, már megint) jelent krumplival és uborkával, hanem kolbász (rendes), véres és májas hurka plusz a köret, mondjuk és legfőképpen a krumpli. Szóval miután ezt tisztáztam, elmondom, hogy ez nem disznótoros, ez megint egy rosszul elnevezett kreáció. A disznótoros, alapjáraton egy laktató étel. Ez azonban korántsem az, ami egy ilyen ételnél komoly probléma. Az ízek azt leszámítva, hogy nem az igazi kolbászból volt, egészen jók, de a közepes szintet ütik, főleg amiatt, hogy a fűszerek eléggé kis létszámban képviseltették magukat benne, így kissé semleges az íz. Egyébként egyszer meg lehetett enni.  De a név felhasználása, ilyen módon Magyarországon, szerintem megbocsáthatatlan bűn. 

A második delikvens:

Rántott párizsi

Mint korábban arról már szó esett, a disznótoros semennyire sem volt laktató, ezért most dupla teszt alá esik a párizsi. Szerintem (napimoslék) az egyébként mirelit hús jó volt, a rizs megfőtt, de nem ragdt össze és a ketchup is a jobb fajtákból való (bár nem a legjobb). Egyszóval ez volt a jobb választás. Az íze, kicsit jobb, mint a bolti párizsié, amely lassan jobban hasonlít a műanyaghoz, mint a húshoz (tisztelet a kivételnek). De ez sem adja vissza a párizsi igazi ízét. Mondjuk a legtöbb közepes árkategóriás párizsi erre köröket verne, de ehető volt.